A fejlett országok lakosainak több mint fele szenved aranyérbetegségben. A kórkép korai stádiumában még segíthet a kúp, az ülőfürdő, illetve az életmódváltás, a betegség II. és III. stádiumában azonban ez már nem elég: ilyenkor leggyakrabban gumigyűrű felhelyezésével (Barron ligatúra) kezeljük az aranyeret anoszkóp segítségével.
Az eszközt a végbélbe vezetve speciális műszer segítségével a gumigyűrűt a vénatágulatra helyezzük. Az aranyér a leszorítás következtében elhal, varr, majd heg képződik. A leszáradt szövetrészlet 5-7 nap múlva spontan távozik. A gumigyűrű felhelyezése néhány percet vesz igénybe, melyet átmenetileg feszítő érzés kísérhet. Egyszerre egy (vagy két) aranyér kezelhető. Az ismételt kezelések között legalább két hétnek kell eltelnie. A kezelések száma az adott helyzet függvénye, általában 2-3 alkalom. A beavatkozást követően a végbél körül 1-2 napon át feszülő érzés jelentkezhet.
A vizsgálat bemutatása
Az anoszkópia konzultáció során gasztroenterológus szakorvosunk alaposan megismeri a beteg panaszait és kórelőzményét, szükség szerint általános fizikális vizsgálatot végez.
Sor kerül a végbél vizsgálatára. Ennek első lépése az előkészítés, amikor is a végbél tisztítása céljából a beteg speciális hashajtó készítményt kap (LaxaClean), amelynek hatására a végbél kb. 10-15 perc alatt kitisztul. Ezt követi a fizikális vizsgálat, amely jellemzően nem fájdalmas, viszont némileg kényelmetlen érzést keltő beavatkozás. Az orvos gumikesztyűben ujjal körkörösen végigtapintja a végbél falát, ezzel 8-10 cm-ig észreveheti a tapintható kóros elváltozásokat, vérzést, megítéli a záróizom tónusát. Ezt követi az anoszkópia, ilyenkor az orvos egyszerhasználatos cső alakú eszközt vezet a végbélbe. Kb 10-15 cm-ig áttekinti a végbelet és megvizsgája az aranyerek méretét, elhelyezkedését, megítéli azt, hogy milyen kezelési forma alkalmazható.
Nodus gyűrűzés
Az anoszkópia során sor kerülhet legfeljebb 2 gyűrű felhelyezésére is. Ezt lehetséges már az első konzultáció alkalmával is, vagy a beteg kérésére későbbi időpontban.
Kontroll anoszkópia
Amennyiben gyűrűzésre kerül sor, legkésőbb 1 héttel később szükséges kontroll anoszkópia elvégzése is. Ennek díját lásd központunk árlistájában.
Tudnivalók a vizsgálattal kapcsolatban
A vizsgálat díja nem tartalmazza a nodus gyűrű elhelyezésének díját.
Elszámolás egészségpénztári számlára is
A vizsgálat díja természetesen egészségpénztári számlára is elszámolható – a pontos részletekről kollégáink örömmel adnak felvilágosítást. Az Endomedixszel kapcsolatban álló egészségpénztárak listáját itt találja meg.
A további részletekről érdeklődjön számunkon (+36 1 413 2500) vagy vegye fel velünk interneten a kapcsolatot.
A vizsgálat az alábbi központjainkban elérhető
Orvosaink, akik ezt a vizsgálatot végzik
- Prof. Dr. Kupcsulik Péter Ph.D FACS46 000 Ft
- Dr. Wacha Judit46 000 Ft